Magunkról

A kitüntetetteknek 2012. január 20-án ünnepélyes keretek között Barsiné Pataki Etelka, a MMK elnöke, Gilyén Elemér, a Környezetvédelmi Tagozat elnöke (ők ketten a képen) és Dr. Rácz András, a környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár adta át a Tagozat díjait.

A Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozata 2003-ban alapította a Környezet Védelméért kisplasztika kitüntetést. A díjat az MMK bármely tagjának javaslata alapján azok a kamarai tagok kaphatják meg, akik a környezetvédelem egy, vagy több szakterületén hosszú időn keresztül kiváló és eredményes teljesítményt nyújtottak, vagy valamely területen kimagasló eredményt értek el. A Tagozat Kuratóriuma a beérkezett javaslatokat elbírálta,és 2011-ben a Környezet Védelméért kisplasztika kitüntetést négy mérnök kollégának ítélte oda.

2011-ben a "Környezet védelméért" kisplasztika kitüntetést kapta:

Barcsai Éva Magdolna (Győr), aki a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen végzett hidrogeológus  mérnök. Tanulmányait az ELTE Jogi Továbbképző intézetében fejelte meg egy jogi szakoklevéllel. A győri Vízügyi Igazgatóságnál, majd a Környezetvédelmi Felügyelőségnél több, mint 10 évig részt vett az államigazgatási feladatok szakterületi ellátásában, egyes környezetvédelmi jogszabályok szakmai tartalmának megfogalmazásában. Ezt követően egy környezetgazdálkodási gazdasági társaság munkatársaként több jelentős minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszert dolgozott ki és tartott fenn. úttörő munkát végzett az ipari üzemek építési engedélyhez kötött környezetvédelmi fejezetek összeállításában, a klórozott szénhidrogénnel szennyezett területek tényfeltárási és műszaki beavatkozási terveinek szakmai kimunkálásában. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara elnökségi tagja, ahol 2011-től a titkári teendőket is ellátja.

Posztumusz kitüntetést kapott Bunyevácz József (Pécs). A Veszprémi Vegyipari Egyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát, majd környezetvédelmi szakmérnöki oklevelet. Első munkahelyei után 1977-ben a Déldunántúli Tervező Vállalatnál helyezkedett el, ahol létrehozta - az országban elsőként – a környezetvédelmi szakosztályt, melynek a vezetője volt. 1989. végén alapította meg volt munkatársaival a TOTAL Környezetfejlesztési Tervező és Szolgáltató Kft-t, melynek elhunytáig ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Szakmai tevékenysége kiterjedt a területhasználat- és környezethasználat tervezésére, környezeti és környezet-egészségügyi összefüggések vizsgálatára és értékelésére, helykijelölési és környezeti hatástanulmányok készítésére, környezeti hatások modellezésére, a környezeti elemek védelmére, veszélyes és nem veszélyes hulladékok kezelésére és elhelyezésére. Tudományos tevékenysége során több, mint 50 publikációja jelent meg. Számos, a Környezetvédelmi Minisztérium által finanszírozott projekt témavezetője és résztvevője, kísérleti terv és módszertan kidolgozója volt. Részt vállalt az MTA Pécsi Akadémiai Bizottságának munkájában, mint a Környezetvédelmi Szakbizottság titkára. 2006-tól a Pécs-Baranya Megyei Mérnöki Kamara vezetőségi tagja volt.

Dr. Kozma Huba Istvánné (Kecskemét) 1968-ban a Szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett vegyész oklevelet, majd ezt követően 30 évig egy munkahelyen a MOL Rt-nél, ill. annak jogelődjeinél dolgozott. Megvalósította az életen át való tanulás gyakorlatát, szakmérnöki oklevelet a korrózióvédelem, a környezetvédelem területén. Laborvezetőként, majd korrózió- és környezetvédelmi üzemi megbízottként a magyar olajipar minden területén elméleti és gyakorlati mérnöki munkát végzett. Szakértői jogosultságainak birtokában 20 éve vezeti mérnöki irodáját. Foglalkozik az egyes környezeti elemekre ható környezetterhelések vizsgálatával, a hatóságokkal való kapcsolattartás révén engedélyeztetési és egyedi szakértői feladatok ellátásával. 17 éves múltra visszatekintő áldozatos munkát végez a környezettudatos nevelést szolgáló, a Curie Alapítvány által szervezett országos és nemzetközi környezetvédelmi tanulmányi versenyek társszervezőjeként is. A Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara alapító tagja, a Felügyelő Bizottság tisztségviselője. A Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozatának választmányi tagja, a Minősítő Bizottságban 6 éve aktívan dolgozik.

Pataki Károly (Budapest) vegyipari gépészmérnöki diplomát, majd környezetvédelmi szakmérnöki oklevelet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Dolgozott a Budapesti Vegyiműveknél, a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézetben, az ISOLATIO Szigeteléstechnika Gazdasági Munkaközösségben. 1988 óta vállalkozó, 1993-tól saját Környezetvédelmi és Közegészségügyi Kft-jének ügyvezető igazgatója. Szakterületei: a hulladékgazdálkodás, környezeti víz- és talajvédelem, zaj- és rezgésvédelem, levegőtisztaság-védelem. 1989 óta igazságügyi szakértő, és mint ilyen, a Magyar Mérnöki Kamara tagja. Tagja a Magyar Környezetvédelmi Egyesület Választmányának, a Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara Környezetvédelmi Szakosztályának, valamint a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Környezettudományi Szakbizottságának.

A Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozatának elnöksége 2004-ben alapította a „Környezetvédelmi Műszaki Felsőoktatásért” kitüntetést elismerése és köszönete jeléül azok számára, akik a hazai mérnökképzés és továbbképzés e területén kiemelkedő munkát végeztek. A kitüntetettek személyére a javaslatot a felsőoktatást végző intézmények vezetői adják, a kitüntetések odaítéléséről az MMK Környezetvédelmi Tagozat Elnöksége dönt.

A Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozat Elnöksége az alábbi oktatóknak adományozta a 2011. évi „Környezetvédelmi Műszaki Felsőoktatásért” kitüntetéseket:

Dr. Ábrahám Ferenc főiskolai tanár, Eötvös József Főiskola, Baja
Dr.Bartha László egyetemi tanár, Pannon Egyetem, Veszprém
Dr. Csőke Barnabás egyetemi tanár, Miskolci Egyetem
Dittrich Ernő egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem Faur Krisztina Beáta tanszéki mérnök, Miskolci Egyetem
Dr.Gruiz Katalin egyetemi docens, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Dr.Heltai György tanszékvezető egyetemi tanár, Szent István Egyetem, Gödöllő
Koltainé, Dr.Pfeiffer Zsuzsanna c. docens, Szent István Egyetem, Ybl Miklós építéstudományi Kar, Budapest
Dr.Markovics Tibor c. egyetemi docens, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron
Dr. Mészáros Róbert adjunktus, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Budapesti Műszaki és     Gazdaságtudományi Egyetem
Dr.Mucsi Gábor egyetemi adjunktus, Miskolci Egyetem
Dr.Széchy Gábor egyetemi docens, BME, Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kar
Dr.Szűcs Edit főiskolai tanár, dékán, Debreceni Egyetem
Dr.Tóth Péter egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem, Győr

A Környezetvédelmi műszaki felsőoktatás támogatásáért kitüntető oklevelet kap:

Szabics István, a TIT és a MTESZ Bács-Kiskun Megyei Egyesületének igazgatója,  Kecskemét

A Magyar Mérnöki Kamara 2011.évi „Környezetmérnöki Diploma Díj” pályázatán

I. helyezést ért el    Tóth András József okl. környezetmérnök, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Szakdolgozatának címe: Gyógyszergyári hulladékvizek fiziko-kémiai kezelése
Témavezető: Dr. Mizsey Péter, tanszékvezető egyetemi tanár
II. helyezést ért el    Székely István okl. környezetmérnök, Miskolci Egyetem
Szakdolgozatának címe: új generációs reaktív gátak tervezése
Témavezető: Dr. Madarász Tamás, egyetemi docens
III. helyezést ért el    Barta Kinga okl. környezetmérnök, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Szakdolgozatának címe: Gemenc Béda – Karapancsa  üledékének és talajának foszfor adszorpciója
Témavezető: Dr. Szilágyi Ferenc, egyetemi docens

Korábbi kitüntettek névsora


A MMK Környezetvédelmi Tagozata a Magyar Mérnöki Kamara szervezetének része. A tagozat érdekelt mindazon tevékenységekben és intézkedésekben, amelyeknek célja a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének vizsgálata, megelőzése, a kialakult károk mérséklése vagy megszüntetése, a károsító tevékenységet megelőző állapot helyreállítása. Minden környezeti elemet önmagában is és a többi környezetei elemmel alkotott egységben, az egymással való kölcsönhatások figyelembe vételével kell védeni. A környezeti elemek védelme egyaránt jelenti azok minőségének, mennyiségének és készleteinek, valamint az elemeken belüli arányok és folyamatok védelmét, illetve az azokkal való korszerű és felelősségteljes gazdálkodást.

* A regisztráció célja a belső használatra szánt oldalak hozzáférésének bizotsítása. Ezzel kapcsolatos jelzéseket és kéréseket a webmaster@kvtagozat.hu címre kell küldeni.